Tóth-Máthé Miklós Pecúrok című kisregénye az ifjúság számára írt kollégium-regények – amúgy nem túl hosszú – sorába illeszkedik azzal a kellemes mellékízzel, hogy a szerző a sárospataki kisdiákok (pecúrok) sorsában saját kiskamasz élményeit írta meg.
Internistának lenni különös létforma, hetekre összezárva azonos nemű társaikkal, a felsőbb évesek packázásai, a közös tanulások és kalandok emléke örökre emlékezetébe ég azoknak, akik megélték ennek a világnak a napos- és árnyoldalát. A Pecúrok a kollégiumi élményekkel bírók számára hamiskás összekacsintás: mi is túléltük – ti is túlélitek valahogy! A többi olvasónak „csupán” izgalmas kamaszregény, mely a második világháborút követő években Óváralja (valójában Sárospatak) nevezetes református kollégiumában játszódik. A történet főhőse Tatár Marci, aki meglehetősen nehezen szakad el az otthoni biztonságos világtól, és legalább ilyen nehezen illeszkedik be az újba. Az integrációt a felsősök és a nevelők pofonjai nehezítik, kortársainak vigasztaló szavai és a közös sírások enyhítik, helyzetével mégsem (vagy talán éppen ezért nem) békél meg egykönnyen: tanulás helyett kovbojregényt ír, megtapasztalja a kamaszszerelem gyötrelmeit, és barátaival szökést fontolgat. Sorsa elől azonban nem menekülhet: a Gondviselés és az atyai jó szó mindig visszavezérli a helyes ösvényre.
A Pecúrok néhány magyarországi református iskolában már ajánlott olvasmány, irodalmi értékei, emberábrázolása és a humoros anekdotákból szőtt fordulatos, izgalmas cselekmény kedvelt olvasmánnyá tehetné a stílusában és terjedelmében sem megterhelő regényt a világi intézmények tanulói számára is. Számos olyan momentuma van, ami beszélgetésre inspirálja a tízenéves korosztályt, Tatár Marci sorsában a fiatal olvasók a magukéra ismerhetnek, és talán a felsőbb évesek is nagyobb empátiával tekintenek a kisebbekre „meghallva” ki nem mondott gondolataikat.
Lipóczi Sarolta beharangozója a Csodaceruza oldalán.
Kezdetben volt a sötétség és Drakula grófja. A vámpírok koporsóban aludtak, gonoszok voltak és szűz lányok vérét kívánták. Sokáig éltek (de nem voltak elpusztíthatatlanok), emberből formálták egymást, hogy örökké fiatalok maradjanak és uralják a világot. Vadászni rájuk dicsőség volt, elpusztítani őket, embert próbáló feladat. Féltek a kereszttől és a fokhagymától, rettegtek a napfénytől és a kihegyezett karótól. A humanitás csirája sem lakozott a gonosznak eladott lelkükben.
Tóth-Máthé Miklós Pecúrok című kisregénye az ifjúság számára írt kollégium-regények – amúgy nem túl hosszú – sorába illeszkedik azzal a kellemes mellékízzel, hogy a szerző a sárospataki kisdiákok (pecúrok) sorsában saját kiskamasz élményeit írta meg.
bejegyzés
